Szerző: Smidéliusz Gábor-Jaakko Löytty
Nem volt fény amely tovább vezet, csak egy árny,
utam homályba tűnt sötét vett körül.
És a végtelen hatalmú üresség sírt,
bennem összetört minden itt legbelül.
Ki áll mellettem, ki érzi bánatom, ha a legmélyebb gyász vesz körül?
Ki szól hozzám, ki félt majd, ha álmodom, És nélküled ébrednék föl?
Nincs más reggel, mely téged köszönt, hogy ha várod
Meleg kezével nem érint úgy a szél.
Minden reményünk szertefoszlik, mert itt tél lett
És a megfagyott félelem újra él.
Ő áll mellettem, Ő érzi bánatom,
ha a legmélyebb gyász vesz körül.
Ő szól hozzám, Ő félt majd, ha álmodom,
ha ijedten ébredek föl.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.