Szerző: Soproni János
Sokszor úgy érzem összeroskadok,
Többé nem lesznek jó és szép napok.
Nem süt rám a napsugár,
Nem lesz többé tél, se nyár,
Lelkem terhével egyedül vagyok.
Éjszakák törnek rám,
És én úgy érzem, megfojt a magány.
Lesz-e még megoldás,
Vagy csak a négy fal vesz körül, semmi más?
Megpróbáltam, hogy nagy dolgot teszek:
Minden emberhez nagyon jó leszek,
És ha megbántanak
nem lesz szívemben harag,
Ez sem oldotta le a terheket.
Mit tegyek ezután?
Mikor tünik fel újra a szivárvány?
Félelem, fájdalom,
Kínozza lelkem, hogy el sem mondhatom.
Van egy út, amit Isten készített,
Csak ott lelsz nyugtot és békességet.
Ez az út, a kereszt, ahol Isten szent Fia
Minden emberért életét adta.
Még ma jöjj, ahogy vagy,
Hisz Jézus Krisztus téged is elfogad.
Félelem, fájdalom,
Eltünik végleg, s te élhetsz szabadon.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.